fbpx

Hát Sziasztok!

Újabb fordulóponthoz érkeztünk a KönyvKlub történelmében, lassan már tényleg úgy érzem magunkat, mint egy StartUp annyi különbséggel, hogy nekünk már van egy kialakult, szoros Közösségünk, amire nagyon is büszkék vagyunk!

Eddig is volt már egy kérdőívünk, amiben elmondhattátok, azokat a dolgokat, amiket fejlesztenétek a KönyvKlubon. Rengeteg mindent kaptunk és épp ezen próbálunk fejleszteni most. (Nem véletélenül lesz az App is 🤔)

Böngésztem a ProductHunt nevezetű oldalon, ahol az új projektek/startupok jönnek ki mindennap (95% nem ér semmi), nehéz megtalálni a jókat, de, ha folyamatosan azt böngészed és tudod mit keresel, akkor hamar megakadhat a szemed rajta. Ez volt velem is, tudtam, hogy nekem egy Visszajelző rendszerre lenne szükségem, egy olyanra, ahol mindenki láthatja, hogy merre halad a KönyvKlub és mindenki bele is szólhat!

Megtaláltam a Featurebase.app oldalt, ami egy frissen induló Startup volt. Robi-nak hívják az alapítóját, természetesen nem magyar, de érdekes a hangzása a nevének. Írtam neki egy emailt és elkezdtünk beszélgetni, aztán szóba jött, hogy most szeretné nagyobb körben elterjeszteni a Szoftverét. Ekkor én egyből felajánlottam neki, hogy, mivel nekem tetszik szívesen használom és elmondom a Közönségemnek is. Megkérdezte, hogy mi a social media felhasználónevünk és gondolom egyből lecsekkolt mindenhol.

Utána egy ilyen emailt kaptam: “Hi Kris! I added you the Pro Plan for Lifetime, if you could just use it and tell me Feedbacks of my software, it would help a lot.”

Tehát “ingyen” megkaptuk, ami amúgy 6.000 Ft lenne Havonta.

Erre is jó egy nagy Közösség, de, ami elindította ezt az egészet, az nem a közösség volt, hanem az én érdeklődésem és kérdéseim, hogy tudok-e segíteni neki valamiben. Ezért érdemes ezt a mentalitást elsajátítanod neked is, sosem tudhatod, mikor térül meg. Ezzel az egy emaillel és az érdeklődésemmel éves szinten 72.000-et spóroltunk meg, hiszen a Szoftver annyira király, hogy amúgy is előfizettünk volna.

Na de nézzük mit is tud:

  • Anonim módon tudtok ötleteket adni
  • Ezekre az ötletekre mások Anonim módon szavazhatnak
  • Van Upvote és Downvote is
  • Illetve egy Roadmap, amit mi kezelünk és Ti láthatjátok, hogy merre is halad a KönyvKlub!

Itt tudtok javaslatokat tenni a KönyvKlubra: https://onlinemarketinges.featurebase.app/c/feedback

Itt pedig Könyveket tudtok javasolni: https://onlinemarketinges.featurebase.app/c/knyv-tletek

Így néz ki a felület
Ez pedig a Roadmap:
– Az első oszlop, amit megfontolunk,
– A második, amin dolgozunk,
– A harmadik, ami már kész

Mit tanulhatsz ebből?

  • Keress, mindig új dolgokat, erre jó a ProductHunt is például
  • Érdeklődj az emberek iránt
  • Mindig nézd meg, hol tudsz segíteni nekik
  • A Közösségnek óriási ereje van
  • Ha kombinálod az érdeklődést és a közösségedet, akkor olyan ajtók nyílnak ki előtted, amik ezek nélkül sosem nyílhattak volna!