fbpx

Hogyan KÜZD LE a FÉLELMEID?

A félelem

 

A hivatalos definíció szerint a félelem egy negatív érzés, amelyet egy általunk észlelt jelenség kelt bennünk.

Két féle félelmet különböztethetünk meg, külső, illetve belső félelmet.

  • Külső:

Külső tényező kreálja a félelemérzetet pl. (kígyótól, póktól való félelem)

  • Belső:

Belső tényező által érezzük a félelmet, mint például az önbecsülés, önbizalom hiány pl. (tömeg előtt történő prezentálás vagy egyszerűen csak megjelenés.)

 

Komfort zónán belül történő mozgás

 

Számos példát látunk arra, hogy emberek elmennek egy multi céghez 2-300.000 Ft-os havi jövedelemért dolgozni, ahol sok esetben még csak megbecsülve sincsenek. Sokunknak ez érthetetlennek tűnik, viszont, ha megértjük a “miértjüket”, rájövünk, hogy ők valójában csak és kizárólag azért dolgoznak ott, mert félnek. Félnek attól, hogy nem lesz meg a fix havi bevételük, hogy nem lesz, aki koordinálja őket, ezáltal inkább úgy döntenek, hogy a komfort zónájukon belül maradnak, jó lesz nekik a langyos víz is. Pedig egy esetleges saját vállalkozással 2 vagy akár 3-szor annyi pénzt kereshetnének, mint egy multinál.

 

Sok esetben a félelem visszavezethető a saját, illetve akár szüleink múltjára is – örökölhető félelem. Például, ha kiskorunkban – vagy adott esetben a szüleink gyerekkorában – megharapott egy kutya, akkor nagy valószínűséggel felnőtt korunkban is félni, de legalábbis tartani fogunk tőlük. Továbbá, ha ugyanez az eset a szüleinkkel történt meg, és bennük alakult ki a félelem, nagy eséllyel adják át azt nekünk is.

Abban az esetben, ha ezeken a félelmeinken nem lépünk túl, hajlamosak leszünk, a saját, le nem győzött félelmünket átadni a mi gyerekeinknek is.

 

Engedd meg, hogy elmondjak egy saját példát. Egyetemi éveim alatt lehetőségem volt, hogy Olaszországba menjek 6 hónapra Erasmussal. Olyan gondolatok kerítettek hatalmukba, hogy egyedül leszek majd egy szobában könyvet olvasva, és nem lesz kivel elmenni szórakozni, meg egyáltalán megélni ezt a csodás lehetőséget, amit az Erasmus kínál. Ez a saját magam által kreált félelem gyakorlatilag elferdítette a valóságot. A saját példám konklúziója pedig rendkívül pozitív, hiszen nem csak hogy életem egyik legjobb időszaka volt, de a saját félelmemen is sikerült felülkerekednem!

 

A félelmek leküzdése

 

  • Nézz szembe velük biztonságos környezetben!

 

Bizonyított tény, hogy 90%-a az esélye annak, hogy legyőzöd a félelmed, amennyiben szembe mersz nézni azokkal.
Pl. (Tételezzük fel, hogy félsz a kutyáktól, keresd fel egy barátod, ismerősöd, akinek van kutyája, majd simogasd meg, tölts el vele néhány percet. Ezzel biztosítottad magadnak a biztonságos környezetet, hiszen ott a kutya gazdája is, illetve szemben állsz a félelmeddel. Innentől kezdve, látni fogod, hogy nem is kell félni a kutyáktól.)

 

  • Cselekedd bele magad a félelmedbe!

 

A legjobban egy saját példával tudnám elmagyarázni, hogy mit is takar ez. Sokáig nehezemre esett tömeg elé kiállni, beszédet tartani, majd egyszer egy 250 fős előadáson – ahol én nézőként voltam jelen -, az előadó megkérdezte, hogy ki szeretne felmenni hozzá a színpadra. Nagyon rövid töprengés után feltettem a kezem, hiszen felismertem ezt a “Most vagy Soha” helyzetet, és minden fenntartásomat magam mögött hagyva, felmentem a színpadra. Onnantól kezdve már nem volt visszaút, és úgy fogtam fel az egész, színpadon, 250 ember előtt zajló beszélgetést, mintha csak ketten lennénk ott az előadóval. Ez volt az a lépés, ami megváltoztatta az életemet. Ezen az előadáson rengetegen megismertek, majd ezt követően elmentem egy tréning programra, ahol ma már mentor vagyok! Szóval, ha akkor nem teszem fel a kezem, és nem megyek fel a színpadra, valószínűleg ma nem tartanék ott, ahol ma tartok.

Egy másik személyes példa: Nem szerettem magam videózni, mert kényelmetlennek éreztem. Sok esetben 20-30 próbavideó is elkészült, mire sikerült egy használhatót gyártani – ez nagyon időigényes volt.

Ezért elhatároztam, hogy indítok egy Live-ot, lesz, ami lesz, sikerül ahogy sikerül alapon, de tudtam, hogy most a legjobbat kell, hogy adjam magamból.

Ettől kezdve már nem feszélyez sem a színpadra állás, sem pedig a videógyártás!

 

Fiatal vállalkozóknak

 

Nektek, leendő vállalkozóknak lehetőségetek van kísérletezni biztonságos környezetben, hiszen egy esetleges csőd bekövetkeztével is maximum a zsebpénzed veszíted el. Ugyanúgy lesz hol laknod, lesz mit enned, tehát gyakorlatilag kockázatmentesen indíthatsz egy el vállalkozást. Idősebb korban ez már rizikósabb, hiszen akkor már magadon kívül a családod megélhetéséért is Te felelsz!

Ezért, Kedves vállalkozó szellemű fiatalok, tegyétek fel magatoknak a kérdést, hogy mi az, ami visszatart, mi az, ami félelemre ad okot, mi az, ami miatt nem mered elkezdeni? Ezek után pedig cselekedd bele magad a félelmedbe, hogy rájöjj, nem is annyire félelmetes ez az egész!

 

 

Napi idézet:

Angol:
„Life begins at the end of your comfort zone!”

Magyar:
„Az élet ott kezdődik, ahol a komfortzónád véget ér!”

Szeretnél értékes tartalmakat?

 

Akkor csatlakozz a hírlevelünkhöz!